Hammer Nikolaus (1993)

A félig magyar-félig görög származású Hammer Nikolaus 1931-ben született, és állítása szerint 1953 óta voltak kapcsolatai a különböző földönkívüli fajokkal.
1945-ben hagyta el Magyarországot és Angliában, Ausztráliában, valamint 25 évig Németországban, Frankfurtban élt. 1990. novemberében tért vissza és először az Ufómagazint, majd a Színes UFO-t kereste fel élményeivel.
Idegen kapcsolatairól és személyiségéről kizárólag pár fennmaradt jegyzet, levelezés és elbeszélés maradt az utókorra. Észrevételeit megírta az ufós lapoknak, de olykor előadást is tarthatott. Például az 1997-es "X-Találkozások"-nál ott szerepel a neve a listán, mint előadó.
Több jóslatot is tett a jövőre vonatkozóan, azonban ezek egyike sem igazolódott be. Például, hogy 1998-1999-ben meg fog változni a bolygó mágneses pólusa.
Úgy vélte, hogy az emberiséget más ET fajok telepítették be a bolygóra.
A kilencvenes évek második felében egyszerűen eltűnt, megszakadt vele a kapcsolat.
Bélyegzőjéről és névjegykártyájáról tudjuk, hogy sajnos egy hajléktalanszállón élt. Egy elbeszélés szerint azért került erre a sorsra, mert anyagilag átverték.
Azonban mindig boldogan és teljes átéléssel beszélt földönkívüli barátairól.
Mivel beavatottnak érezte magát a kontaktusai lévén, ezért "szerényen" csak doktornak, a tudományok mesterének gondolta magát. Ez mutatja névjegykártyáján az MS, azaz a Master of Science rövidítés is. Ennek ellenére akikkel beszéltem és ismerték őt, állították, hogy egy szerény idős úr volt.



Név: Hammer Nikolaus
Első kapcsolat: 1959
Első bejelentés: 1993
Helyszín: nem derül ki, valahol külföldön történt
Hitelesség: 2/5

Személyes megjegyzés: Sajnos kevés információ tudható róla. Eléggé negatív irányba nyomja a dolgot az, hogy a jóslatai befuccsoltak. Viszont az elbeszélések alapján biztos vagyok benne, hogy ő maga tényleg elhitte azt, amit mondott. Felvetődhet az is, hogy egyes fajok átverték, azaz hamis információkat adtak neki a jövőre vonatkozólag, de a kontaktusai valódiak voltak.

Kattintsatok a linkekre!

Elektromagnetikus hajtómű - Ufómagazin 1993/5. május (HAMAROSAN)

Kapcsolatom a földönkívüliekkel - 1996. március 3-án kelt levele

1996. szeptember 1-én kelt levele (HAMAROSAN)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése