2018. december 29., szombat

Kozári Menyhért Sándor - Ufonauták zöld aurával

Az alábbi cikk az Ufómagazin 1994. decemberi számában volt olvasható az ötödik oldalon, Kozári Menyhért Sándorról, aki mint kontakta, azaz kapcsolattartó mutatkozott be.


Földönkívüli kapcsolatok - Ufonauták zöld aurával

Leányváron él Kozári Menyhért Sándor, aki már többször megtapasztalta a földön kívüli civilizáció létét. A 47 éves faesztergályos, belsőépítész, iparművész számára az élet más értelmet kapott, és alaposan megváltozott, mikor rájött, hogy űrutazó lett. Élményeit most megosztja olvasóinkkal.

- Hogyan kezdődött a történet?

- Az auralátással kezdődött, ami kezdetben nagyon kellemetlen, rossz élmény volt. Úgy indult, hogy egyik napról a másikra nem láttam. Mintha tejben lettem volna, minden olyan fehér volt. A tájékozódási képességemet is elvesztettem, mindennek nekimentem. Egy fél nap elteltével kezdett visszatérni a látásom. Láttam az alakokat, de körülöttük mindig egy kisebb-nagyobb burkot is érzékeltem. A szemészeten szemüveget írtak fel, mellyel kitűnően láttam a körülöttük lévő vonalakat. Újbóli szemészeti vizsgálat következett. A főorvos asszony agysérülésre gyanakodott, de mivel nem ért semmiféle baleset, nem tudott reális diagnózist adni a fényes csíkokra, színes vonalakra, melyeket az emberek körül láttam. Egy idő után úgy döntöttem, hogy - mivel nem akartam a szemészet állandó páciense lenni - megpróbálok a vonalakkal együtt élni. Egy újságcikk hatására jöttem rá, hogy mit is látok én valójában. A rádió egy, a témával foglalkozó műsora erősítette meg feltevésemet, hogy auralátó vagyok. Regressziós hipnózisban kiderült, hogy a fiammal együtt 1989 augusztusában ufók segítségével űrutazáson vettünk részt, ekkor kaptam auralátó képességemet. Azóta több alkalommal vittek már el.


- Honnan jönnek, hogy néznek ki?

- A bolygó, ahonnan jönnek, a mi Tejútrendszerünkben van, HSZEROX a neve. Nem egészen 40 milliárd fényévre található. Térugrással közlekednek, oda-vissza kb. 40-50 perc az út. Ebből kb. 10 perc a gyorsulás, a térugrás néhány másodperc, és 10 perc a lassulási idő. A gyorsulási idő azt jelenti, hogy el kell érni azt a nálunk hiperszonikusnak nevezett sebességet, amit felfogni sem vagyunk képesek. Ekkor van egy nagy csattanás, szinte kattan az ember feje, ekkor történik meg a térugrás. Ennek az elviselésére egy speciális székük van, melyben keresztpántos bekötésben ül az ember, s úgy néz ki, mint akinek fáj a gyomra, és összegörnyed. A fejét lehajtja, az ujjak szinte rásimulnak az ülés fogantyújára. A sebesség csökkenésével a szék kiegyenesedik és normál pózban lehet tovább ülni. Több szemtanú látott már ufót, de ezt a típust nem írta le még senki. Klasszikus görög arcú, kék szemű, szőke hajú - szinte már őszbemenő - három-három és fél méter magas hús-vér emberek. Kísérőkkel közlekednek, akik humanoid típusú biorobotok, melyeknek jellemzően csak négy ujjuk van. Az ufók az őseinknek is tekinthetők, hiszen az Atlantiszi világ elsüllyedésekor hagyták el a bolygónkat, s kényszerültek új otthont keresni.

- Miért viszik el az embereket?

- Az emberek egy része szeretné, ha legalább egyszer elvinnék; a nagy többség nem is hisz bennük, így valószínű megrettennek egy ilyen találkozáskor. Talán az intelligenciánk a kiválasztás alapja, tehát, hogy mekkora az IQ-nk. Az elvitelünk célja, hogy egyfajta tudást adjanak át. Mindenkit másért visznek el. Van, akit az ember lelki problémáinak megoldására, gyógyításra, szervezési képességek átadására okítanak.

- Hogyan történik az elvitel?

- A bolygójukról egy anyaűrhajó indul,melyből a térugrás utáni lassulás után sok kis, úgynevezett begyűjtő űrhajó jön értünk, s szedi össze az embereket. Az űrhajó ezután visszatér a bolygójukra, ahol megtörténik a 3-4 órás oktatás. A képzésünkön túl a biztonságukra is ügyelnek. Több tízezer, úgynevezett spanoltszintű űrhajó helyezkedik el a Hold mögött, melyek legjobban egy elfektetett tojás alakjára hasonlítanak. Több szint található az űrhajóban. Alul a fogadótermek vannak, ahol a kis portyázó űrhajók helyezkednek el. Itt működtetik a fénytechnikát is, mellyel az embereket űrhajóba juttatását érik el a lebocsájtott fénycsóva segítségével. A többi helyiség komplett városok elhelyezésére alkalmas. Szükség esetén perceken belül evakuálni tudnak több bajba jutott várost. 

- Milyen a bolygóbeli berendezkedésük?

- Alapjában véve ugyanolyan társadalmi rendben élnek, mint mi a Földön. De nincs náluk fajgyűlölet, mindenki tiszteli a másikban a lényt. Mindenkinek megvan a saját dolga, s azt rendben el is végzi. Nincs háború, s nem veszekednek. Hasonlóan élnek, mint mi, csak egy fejlettebb, jobban összpontosított-központosított társadalomban. A születésszabályozás egyik központi kérdésük. Amelyik faj a szaporodásra rendeltetett, annak az a feladata, míg más fajok esetleg végleg eltűnnek. Nincs fizetés, mindenkinek jár mindenből. Szemléletük, viselkedésük már annak megfelelő. Mindenki tudja, miből mennyit kell vennie az eléghez, nincs felesleges felhalmozódás.


- Hogyan kommunikálnak?

- Ugyanolyan szövetekből épülnek fel, mint mi, így étkezésük a növény eredetű táplálkozáson túl az állati fehérjéket tartalmazó aminósavakra is igényt tart. Tudják, hogy vegetáriánusként nem lehet megélni, akkor a szervezet - a szójátékkal élve - csak vegetál. Az ember mindig is mindenevő volt.

- Élnek közöttünk ufonauták?

- Hogyne. Az ország különböző helységeiben megtalálhatóak. A "látók" a gyönyörű zöld színárnyalatban pompázó aurájukról ismerhetik fel őket. 

- Mióta járnak vissza a Földre?

- Az ókortól járnak ismét a Földre. Ők 400 évig élnek általában, földi évben számolva. Nekik ez kis idő, mivel számukra a tér és az idő más léptékű. 

 - Miért csak a "kiválasztottak" láthatják őket?

- Azt mondják, hogy az emberiség még nem elég fejlett. Mindenki megpróbálna valami hasznot kovácsolni a jelenlétükből. Látogatásaik célja éppen az, hogy segítsék az emberiséget - utódaikat - egy általuk már megtapasztalt, boldogabb világ felé.

(Az újságban közölte: Urbán Béla)

2018. augusztus 27., hétfő

A visegrádi csodadoktor - Gyurcsok József 1. rész

Az alábbi cikk - amiket több folytatásban közlök - elsőként a Színes UFO ismeretterjesztő képeslap 1994. júliusi számában jelent meg négy oldalon keresztül (12.-15. oldal). Ez volt az első átfogó cikk Gyurcsok József kapcsolattartóról és gyógyítóról, valamint segítőiről.


UFO-k és gyógyítók
A visegrádi csodadoktor I. rész
Ufonautáktól kapott energia
UFO-bázis a Börzsönyben
Hihetetlen gyógyulások

A negyedik típusú találkozások során az eltérített személyek beszámolóiból kiderül, hogy az ufonauták beavatkozása után nem csak az eddigi betegségük múlik el szinte a csodával határos módon, hanem rendkívüli képességekre is szert tesznek. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy testük megváltozott energiaállapota miatt "ragadnak rájuk" a legkülönfélébb tárgyak, hanem maguk is GYÓGYÍTÓKKÁ válnak.
Képesek lesznek arra, hogy a jelenlegi orvostudomány által gyógyíthatatlannak tartott betegeket néhány kezeléssel meggyógyítsanak. Ehhez sok esetben még a klasszikus kézrátétel sem szükséges, elég ha csak a beteg testrészre koncentrálnak, és máris megkezdődnek a beteg sejtek regenerálódása. Lapunk főszerkesztője a legismertebb hazai gyógyítókkal, Gyurcsok Józseffel és Kiss Zsuzsannával készített interjút.
Ebből megtudhatjuk, hogy ma Magyarországon 350 olyan személy él közöttünk, akik az ufonautáktól kapott kozmikus energia segítségével próbálnak segíteni beteg embertársainkon.
Ezek a KIVÁLASZTOTTAK, akik a Földön születtek, de "lelkük", vagyis igazi énjük egy távoli bolygóról származik. Részei egy hatalmas tudású kozmikus civilizációnak, amely a jelek szerint ellenőrzés alatt tartja a Földet, és természetesen mindazokat a bolygókat, amelyeken a fejlődés még nem ért el arra a szintre, hogy az általuk végzett beavatkozásokat saját erőből is képesek legyenek végrehajtani.


 - Valahol ott kezdődött, hogy volt egy csodálatos szép gyerekkorom, amit Zebegényben, itt a Dunakanyarban éltem le. S az ötvenes években gyerekként nagyon sok tábortüzet raktunk. Akkoriban még elég divatos volt a csónakos turizmus, sátorozással. És furcsa mód az égen láttunk különös csillagokat, repülőket. 1957-ben lőtték fel az első szputnyikot, tehát két-három évvel korábban még nem igen repdestek odafent. Volt úgy, hogy a csillagok egyszerűen elindultak, volt, hogy sorra fölvillantak. Előfordult, hogy tűzgömböket láttunk. Egy sor olyan dolgot tapasztaltam, amit nem tudtam megmagyarázni. Aztán következett egy meghatározó élményem. Hajnalban fölkeltünk, és mentünk ki az erdőbe tűzifát gyűjteni. Mivel már nagyobbak voltunk, így előfordult, hogy egyedül indultunk útnak. Egyik alkalommal volt egy jó óra kiesett időm, amiről nem tudtam "elszámolni". Utána nagyon kellemesen éreztem magam, határtalanul boldogságérzés töltött el.

- Ez lenne az UFO-irodalomból már jól ismert elveszett idő jelensége?

- Valószínű, mert nem láttam senkit az eset előtt, de olyan érzésem volt, mintha néznének egy fa mögül. Napfelkelte volt és az erdőben homály derengett. Nem láttam, csak éreztem, hogy néznek és lezsibbadtam. Senkinek nem mertem róla mesélni.

- Ekkor, amikor ez történt, a boldog érzésen, a felszabadultságon kívül volt még valami más hatása is a feltételezett elő találkozásnak?

- Nem vettem észre magamon semmit. Egyszerűen jó és kellemes benyomásaim maradtak utána. Nem sokkal később elkezdődtek a különös álmaim. Máskor úgy éreztem, hogy ha teljesen egyedül vagyok az udvarban, akkor is figyel valaki. Elkezdtem furcsa szagokat érezni, meg kell mondanom, hogy ezek meglehetősen kellemetlenek voltak. Sokszor égett a fejem, bizsergett a fülem. Egy érdekes dolgot azért el kell mondanom ezzel kapcsolatban: utólag visszagondolva, valahogy ettől a pillanattól kezdtem azt érezni, hogy nem tartozom sehova. 15 éve koromtól egyre több, és több könyvet kezdtem el olvasni. Egyszerűen vonzott a tudás. Nem szégyenlem, hogy szakmám szerint csak villanyszerelő vagyok, bár soha nem tartoztam ahhoz az osztályhoz, ahonnan indultam. A "másik" oldalon nem tudtak befogadni, mert képtelenek voltak elhinni, hogy valaki autodidakta módon is képes fejleszteni önmagát. Sok mindenen keresztülmentem, de ma már tudom, mi a feladatom, s tudom, hogy ki vagyok.

- Miképpen lehet összekapcsolni a vallást és az idegeneket?

 - Einstein az egyesített térelméletében - amelynek leírását három hónappal halála előtt darabokra tépte azért, mert azt mondta, hogy az emberiség még nem érett meg rá - egy univerzális mező létezését feltételezte. Ezt nevezhetjük univerzális mezőnek, Istennek, abszolút mezőnek, Allahnak, Visnunak, aminek akarjuk, teljesen mindegy. 1992 februárjában megismertem a Börzsöny hegyei között egy csodálatos helyet. Nem tudom, miért kellett felmennem oda, de éreztem, hogy ezt a világtól távoli kis üdülőtelepet ki kell bérelnem, még ha nem hoz nekünk semmi hasznot sem. A turistaszezon vége után végre maradt időnk arra is, hogy esténként a csillagos eget bámuljuk. Meg sem lepődtünk, amikor ismét láttunk repülő gömböket, néha kettőt-hármat is egyszerre. Jöttek, néma csendben, semmilyen zajt nem hallottunk. Szabályos, labda alakú tűzgömbök voltak. Több alkalommal észleltünk furcsa felvillanásokat, mint amikor a vakut elcsattintják. Akkor láttam olyat is, hogy körülbelül 8-9000 méterről elindult egy kis fénypont, zuhant lefelé. Egyre fényesebb, egyre nagyobb lett, és akkor leírt egy olyan formát, mint egy J betű, pontosabban ennek a szárát, s utána elindult vissza fölfelé. Amikor a legfényesebbé vált, akkor utána hirtelen eltűnt. Ma már tudom, hogy az a hely, itt a Börzsönyben egy központi hely, amit nagyon gyakran látogatnak meg az UFO-k. Ez a különös hely Nagyirtás, ami Kóspallag felett található, és csak gyalogosan, vagy terepjáróval lehet megközelíteni. Nagyon sokszor láttam a Kopasz-hegy mögött zöld, aranysárga, piros fényeket, amik az eget reflektorozták. Mivel 7-kmes körzetben nincs lakott terület, a hegy mögül semmiféle mesterséges fényforrás nem világíthatott zöld, piros, narancssárga és fehér fénnyel.

- Ezt rajtad kívül látta még valaki?

- Természetesen nagyon sok szemtanúja volt ezeknek az észleléseknek. Sokan látták, amint fénylik a hegy teteje. Van még egy érdekesség: a Nagy Sashegy tetején abszolút hitetleneknek is meg tudtam már mutatni, amikor egy ezüstös, szivar alakú, antennaszerű dolog látható. Néha, valami érdekes ütem szerint, a hegy elkezd sugározni egy különös adást. Tudom, mert látom a hegy belsejét, tudom, hogy bent van egy energiaközpont, azt hiszem ennek lehetne mondani, s van úgy, hogy a hegynek egyszerűen koronája keletkezik. Tehát a felhők ilyen koronaszerűen úsznak a hegy fölött,  de csak afölött az egy hegy fölött. Ezt nap nap után tapasztaltam. Láttam olyat, amikor leereszkedett egy kapszula! Pont kiléptem az étterem ajtaján, amikor a hegyvonulat fölött feltűnt egy olyan 8-10 méter átmérőjű ezüstös gömb, lefelé ereszkedett. 1995 január 15-e táján arra ébredtem fel, hogy kékes-ezüstös színben világít az egész udvar. A kollégákkal, akik akkor ott dolgoztak velem fönt, amikor összejöttünk reggel az volt az első szavunk, hogy: "Ugye itt jártak?" Utána elkezdődött egy félelmetes felkészítés. Meg tudom mutatni a vesémet, van egy Y-alakú vágás. Amikor egyik este lefeküdtem, még nem volt ott, és másnap reggel ott találtam. Volt olyan, hogy június közepén egy vágás keletkezett a bal lapockámon, s alatta egy korong alakú valamit helyeztek be, ezt egy belgyógyász orvos barátom is látta, őt bármikor meg lehet kérdezni. A különös tárgy körülbelül olyan másfél-két hét múlva szívódott föl. Arra is volt példa, hogy egy ezüstös gömböt láttunk, ami bejött a szobámba. Csak arra emlékszem, hogy a lányommal együtt érzékeltük az ezüst gömböt, és nyomban mély álomba zuhantunk. Másik alkalommal este bezártam belülről az ajtót, s hajnali háromkor arra ébredtem, hogy a szél csapdossa a nyitott ajtót. Szóval félelmetes dolgokat tapasztaltunk. Tavaly augusztusban volt egy nagy élmény, körülbelül olyan 20-30 vendég lehetett, kiabálnak, hogy "jöjjenek ki! jöjjenek ki!" Kirohantam, de én már csak a korongokat láttam. Ők viszont két tűzgömböt láttak, amely az egyik pillanatról a másikra megállt, két korong lett belőle, néma csendben repültek, leszálltak a Kopasz hegy mögött, egész éjjel hajnali háromnegyed háromig tartott a világítás. Tegnap este néma csendben három tűzgömb repült keresztül a Duna fölött. Nagyon sokszor jönnek ide az idegenek. Na persze most megkérdezheted, hogy mit keresnek itt, mit is akarnak valójában. Azt hiszem, én tudom a választ erre a kérdésre. Köztudott, hogy 2005-2010-re elveszítjük itt az életterünket itt a Földön, ha ilyen mértékben pusztítjuk a környezetünket, mint ahogy most tesszük! (megjegyzés a blog írójától: Ez a fenyegetés nem Gyurcsok fejéből pattant ki, hanem a kilencvenes években általánosan elfogadottá vált nézet volt a jövőkutatók, filozófusok, aktivisták és a tudósok körében is. Nem jött be a dolog, szerencsére.) A világ számos országában készítettek tanulmányokat erről a témáról. Természetesen az ufonauták - akik évezredek óta tanulmányoznak bennünket - pontosan ismerik ezeket a negatív folyamatokat, ezért valamilyen módon segíteni akarnak nekünk. Az a véleményem, hogy ezért választották ezt a módját a beavatkozásnak, mert ha leszállnának, és direkt kapcsolatba lépnének velünk, akkor kitörne a pánik. Az köztudott, hogy az amerikai kormány számos egyezséget kötött velük. Ezért megpróbálnak indirekt módon beavatkozni. Kiképeznek embereket bizonyos dolgokra, akik szavahihetővé válnak mások előtt. A lényeg az, hogy megpróbálják megtanítani a szeretetet, mert ha a szeretetet megtanítják, akkor tisztelni fogjuk a növényeket, tisztelni fogjuk az állatokat, a környező világunkat, és ezzel valahol megpróbáljuk megfékezni a közelgő katasztrófát. A másik ok, amiért ez így működik, hogy sokan vannak köztünk olyanok, akik nem ezen a bolygón születtek, vagy itt születtek, de a lelkük (pontosabban szellemi lényük), egy távoli, idegen bolygóról származik. Ismerek olyan fiatalt, aki a Szíriuszról érkezett hozzánk. Én magam itt születtem a Földön, de szellemi énem egy másik világból származik. Ha eljön az ideje, felfedem majd annak a világnak a titkait.


Folytatása: 2. rész

2018. május 20., vasárnap

Heltai Magdolna földönkívüli kapcsolata a Repülő Csészealjak c. filmből (1968)

Ez a párbeszéd Heltai Magdolna kontakt és Varga György TV-s bemondó között hangzik el a "Repülő Csészealjak" című filmben, ami 1968-ban jelent meg.


- Heltai Magdolna több alkalommal is azzal a hírrel lepte meg az Uránia Csillagvizsgáló szakembereit, hogy sikerült kapcsolatot teremtenie idegen égitestek élőlényeivel. Miképpen történt ez?

- Szóval valóban megtörtént, '962 januárban. Telepátiával fölkerestek az Eridani Epszilon lakói és Cygni B 61 lakói. Ezek az égitestek nyolc fényévre és tizenegy fényévre vannak a matematikai számításokkal kapcsolatosan tőlünk. Ezt az emberi agy, aki megfelelő telepátiával rendelkezik, letudja küzdeni és tudtunk tárgyalni. És kérik, hogy tulajdonképpen egy békés élet uralkodjon a Földön. Erre figyelmeztetnek...

- Hisz Ön a csészealjak létezésében?

- Sajnos nem láttam még csészealjat, csak könyvekben láttam lefényképezve, de hiszek benne, hogy léteznek.

- És mit hisz?

- Szóval hiszek, hogy ezek más naprendszerbeli korongok, ahol olyan magas technika és kultúra van, amit mi nem ismerünk.

- Mi a véleménye: van-e kialakult csoportjuk, társaságuk itt Magyarországon a koronghívőknek?

- Kérném, a korong láz elindult több éve. Nagyon sok híve van és hisznek abban, hogy a korongok Magyarország fölött is elvonultak. De csak azok tudnak értekezni a korong lakóival, akik telepátiával rendelkeznek. Adamski George 1963-ban meghívott, hogy egy tanfolyamot rendez, ahol vegyek részt. Ő neki egy szakirodalma van, ami külföldi nyelven, szériában megjelent könyvek vannak, amik képekkel, fényképekkel igazolják, hogy valóban a repülő korongok léteznek...és a lakókról, és Adamskiról is fényképfelvételek vannak...több felvétel... amit a földi kamerák is észleltek.

- Ön a társaságában, barátai körében, hát ööö..szokta ezeket az anyagokat ismertetni?

- Én nem magyarázom nekik, mert nem lehet a földi tudomány állása szerint teljesen lekontrollálni a magasabb tudományt. Ez már a negyedik dimenzió, a földi matematika és tudomány a harmadik dimenzióban áll. Csak inspiráció és fantáziával lehet, úgy mint az írók, lerögzíteni a negyedik dimenziót.


2018. május 5., szombat

Ferenczy József - Szellemtani eredmények - A szellemtan vázlata (1.)


A szellemtan vázlata.

Junius 10. 1874.

 Az irány, ami az emberi kebleket foglalkoztatja, az, a mi a jövőben tündöklik, és ez után kapkod a sötétségben fuldokló ember.
 Nehézségek gördittetnek elébe a tudomány szine alatt; - elragadják tőle azt is, mi - természeti ösztönénél fogva - reményt nyujt, hogy a jövő létének partját csak fel is fedezhesse. Kiragadják szivéből azon reményt, hogy egy házastárs a felét, ha meghalt, a gyermek a szülőt és a szülő a gyermekét viszontláthassa. - Vagy talán a teremtő az embert eredetileg csak egy ragadozó állattá rendelte? de mégis, tudja-e az ember, hogy a ragadozó állatnak nincsen-e megadva a jövő és annak sejditése? Erre nem feleltek sem Büchnerék sem Darwinék, mert csak erőltetett a gondolkodástok. Igen is - hamar feneket értetek forrástokban vagy megforditva a semmit, a netovábbot találtátok fel ott, a hol a külső szemeitekkel mást nem láttok már. Ellenben tért nyertek azok, kik magukba szálva megtalálták az utat a parányokon tul, a melyet a szellemük előkészített, hogy eljuthassanak oda, a hol a természet titka tovább fejlődik. Ezek a szellemtani buvárok, immár elterjedve a földön.
 A szellemtan az, mi összeegyezteti belső embert a külső létéve oly alapon, a hol az Isteni ihlet tenyészik az emberi erényben, megvilágítva a bölcseség lámpáját által.
 Mily haszontalan a czélnélküli volna az élet, ha a jövője hibázna!
 Minden csudálatosnak látszó létok kifejlik a czélközelben. - Rajta tehát, szellem buvárok! - nincsen előttetek oly akadály, amin által nem hatolhattok, hogy a láthatatlanban is előre ne mehetnétek, mert léttok ti a belső lelki szemeitekkel oda, ahonnan ti is és minden élő lény figyeltetik. Ne aggódjatok semmin, bizvást tehetitek lépteiteket előre, mert bármily csalárd ösztönzés ellen megvédnek a jó és igaz szellemek. De ti is szaporodjatok és adjatok felvilágosítást másoknak, mert sokban megvan a hajlam, de nincsen hozzá kellő világosság; ellenben annál bujábban tenyésznek a hamis profeták. Ilyenek léteztek a régi időben és léteznek a jelenben is - különféle alakokban. Már az amerikai Jackson Dawis nyilvánítá delejes állapotban, hogy létezik egy tulvilági szellem-ország, millió és millió szellemekkel, Diakka a nevük, kiknek jó indulatok mellett azon feladatjok van, hogy az embereket tévutra vezessék, mert hihető, hogy e föld lakói nem birnák még meg a teljes valónak ismeretét. Kellő figyelemmel kisérve jól tapasztaljuk a nyilványitásokban ugy  kisebb mint a nagyobb egyletekből s ugy egyeseknél is - és kiterjed az részit összevágó részint különböző vallomások szerént. - A pápista beszél az Isten anyjáról és szentekről stb., a protestans egyszerüsit mindent és fürkész, de az egyszerüben találja a valót. A zsidók elfogadják a Krisztust mint Messiast, de nem a Jézus név alatt, stb. - Boldognak érzik magukat mindezek delejes tulajdonságaikban, sőt fanatismus fogja el lényüket, mert méltán becsülök többre minden földi javaknál.
 Áttérek az álprófétákra, kik, ámbár nem a régi időbeliek, de annál szomoritóbb a tulajdonságuk a mai életben, de ezek is különfélék - és csak két fajtáját emlitem.
 1-ör is a jóhiszemü hamis próféták azok, kik tulságos ambitióbul minden áron a hősies akar által képzelnek győzhetni, és pedig győznek is; de csak az együgyüeknél és fanatikusoknál és kik a körülményeket nem ismerhetik.
 2-ik fajtáját képezik azok, a kik anyagi érdekért akarják megfertőztetni az isteni ihletet.
 Ez a két fajtája a hamis prófétáknak reclamot csinál a hitetleneknél az irói viszketeget okoz azoknál, kik nem átallanak irni és itéletet hozni arról, a mihöz nem értenek. Daczára pedig mindezen erkölcsrontü ambitióknak, megfogamzik a szellemi tan magvának csirája, de előbb azoknál, kik erre a felsőbb sferákból képesitve vannak. - Tökélyre ugyan nem vergődhetik a földi lény, de összegezve a valót, maradnak a csalódások csakis egy nemei a ködnek, a melyen a való és Isteni átvilágító, mint például más világító eszközöknél a világító szernek égése. De összegezve mindent - ki bírná azt felfogni, hogy egy testrész, habár velő legyen is, a mely minden állatéval kisebb-nagyobb mértékben egyenlő, képes lenne egy világ fejlődését előmozditani egy felsőbb motor nélkül? - de képes lenne-e a ferde tan hirdetésére is, habár ez egy mysticus és valoszinü Diakkák müve lehet? De bizonnyal nem azon anyag, a mely parányokból létrejött, hanem azon felső indok, melyet a materialisták tagadnak, mert nem láthatják ihletnélküli szemeikkel és nem foghatják meg kezeikkel. - A materialista marad egy földi eszköz minden remény nélkül, mig meg nem nyilt előtte a rés, hogy megpillanthassa azt, amiről nékie a fogalom megtagadtatott. Nincs szükség azon megütközni, ha valaki tudatlanságát a nyilvánosságra hozza nyomorult élcz palástja alatt - mert az csak egyfajta gyom, amely magától elvesz, vagy átidomul.
 Szem előtt kell tartani, hogy annyi fájó szív eped a könnyebbülésért - annyi lelki betegség egy elveszett kedves élő tárgyért, részesül itt azon gyógyszerből, melyet csakis a tulvilágba látással nyerheti, a nagy Isten engedelmével és a jó szellemek segedelmével.
 Beláthatja mindenki, hogy testi gyarló képességgel csak a materiát láthatja és kutathatja, - oda tehát a belső ember léte szükséges. Ennek gyakorlati kivitele néha a lelkibetegség fokozata (somnambule), néha pedig a delejnek varázsa. Kutatva a delejnek tulajdonságát, habár nem találja meg az ember a varázs keletét, de megtalálhatja könnyen annak hatását - miután az tartja még az eget és földet is fel. Ez az arcanum.
 Megrendithetetlen a természet menete, épületes az a lélektani tudományra, mert az a csalhatatlanság typusa. De megrendithető volna, ha az csak az emberi gyarló velőnek attributuma volna, de igy, a nyegleség- és rideg önzéssel saturált materialismus csak azon fokig halad, a hol nékie a semmi kezdődik.

(folytatása következik...)

Ferenczy József - Szellemtani eredmények - A vezető megjegyzése


A vezető megjegyzése
junius 12. 1874.

 Önként jövünk segedelmedre szellemtani buzgólkodásaidban.  - Folytatása kideriti azt, a mi még homályban van. Merits eddigi tapasztalataidból annyit, a mennyire szükséged van, és folytasd a szerént megkezdett müvedet. Igy fogsz járni egy szellemi szalagon, de fogva és gyámolitva leszesz, hogy az eredmény méltó lehessen fáradságod jutalmául. Az örök béke fogja jellegezni az eredménynek jövőjét,  - kiskoru marad mellette minden földi tudákosság; - meg fogja szüntetni a kétely csirájának további fejlődését, - mert ki fogja bontakoztatni szellemét az emberi lénynek a zavaros testből. Meg fogja teremteni a magas sphaerák hatalmas és dicső magasztosságában a lelkierőt, mert kiábrándult akkor az anyag felhőjéből, hogy képesitve legyen lényének, az Istennek ihletjét megtalálni, és azt kellő szinben méltányolni.
 Irj, és folytasd megkezdett soraidat! - késztetve vagy reá, mert meg kell lenni annak, mire rendeltetésed határozott. Eszköz vagy te csak benne, és hozzá engedelmességed is határozva van, és ebből nem menekülhetsz, de jó szellemednek nincs is erre hajlama, mert az arra meg van ihletve.
 A v e z e t ő d

Megjegyzés: A psychografi felelet szerént Czuczor szelleme a vezető ezen manifestatióban, de különben az Ladárnak tulvilági vezetője is.


(A blog író megjegyzése: A spiritiszta médiumoknak és köröknek gyakran lett szellemi vezetője. A vezető alatt azt értjük, aki folyamatosan segíti a médiumot, tanácsokkal látja el és állandóan kapcsolatban áll vele. Tehát a "főszellem", de rajta kívül is kapcsolatban áll más szellemekkel az illető.)

Ferenczy József - Szellemtani Eredmények - Előszó

Vélhetőleg Magyarország első médiumának, Ferenczy Józsefnek,  nincsenek földönkívüli tapasztalatai, de mivel tényleg (tudomásom szerint) az első személy, aki viszont a másvilágról kapott üzeneteket, úgy gondoltam, hogy felteszem az oldalra. A Szellemtani eredmények (1874) fejezetei ezek.


Előszó

Jelige: Minden csodálatosnak látszó létok kifejlik a czélközelben.

Mint semmi írói hajlammal nem bíró, csak is szellemi kötelességet teljesítek ezen kötetnek a nyilvánoságra hozatalával.
 Elvesztve egyetlen 17 éves Aladár fiamat - keserű öreg napjaimnak, azon sokak által gunyolt és mystikusnak látszó szellemtani tapasztalatok, nem csak nevezetes enyhülést okoztak, sőt érzékenységemnek fokozata meghozta azon képességet, a sokak által meg nem fogható, ugynevezett mediumi írói tulajdonságot, miszerint mindezen kötet tartalmát, a megjegyzéseket kivéve, a delejes mámorban ihletszerüen irhattam. - Nem arrogálhatom magamnak az irói képességet, mert mig a harmadik szót leírtam, az elsőt már rendesen nem tudtam - annálfogva az eredetinek irályát meghagyva, mit sem változtattam rajta. Nem is szándékom senkinek önmagamtól tanítást adni, hanem vegye ki a részletekből ki-ki a tanulságot tiszta lelkületével, csak azon kéréssel járulok, hogy ne itéljen addig, mig az alapját fel nem ismeri, de azután csak szivességet, sőt jót eszközöl, ha tiszta argumentumokkal e myscitcumot felfogja fedezni.
 Mindenesetre szükséges e kötetnek kiadatására egy bizonyos köteleséggel járó elszántság e materialis és kapzsi irányában a világnak.
 Hogy pedig veszni nem hagyhatom a bentartalmazott nyert nyilvánításokat - felvilágosítanak azok eléggé, de eclatans volt következő eljárás:
 A "szellemtan vázlata" czim alatti irat, amidőn félében volt - nem voltam az elolvasása után kielégítve, félretettem. Másnap uj manifestumot várva, a következőt nyertem, a melyet mint elsőt felvilágositásul előterjesztem, de mégis azon megjegyzésemmel, hogy az élczező skeptikusoknak feltárom lelkületemet, hogy a miben egy Flammarion, Hofmann, Victor Hugo, Perty, Aksakow, Fennimore Cooper s más kül és még a rejtekben tartózkodó azai, e tan bölcseinek nevével együtt, az élczeknek tárgyává tétetném, a legmagasabb fokán érezném magamat az emberi társulatnak.

2018. április 26., csütörtök

Magyar Földönkívüli Kontaktok - Bemutatkozás

 Üdvözlök minden földi és azon kívüli entitást a honlapomon!

Mielőtt a weboldalt böngésznéd, kérlek, hogy olvasd át ezt a rövid bemutatkozást!


A világon rengeteg ember arról számolt be, hogy földönkívüliekkel került kapcsolatba. A modern UFO (Azonosítatlan Repülő Objektum) láz az 1940-es évek végén tört ki és már az ötvenes évek elején bukkantak fel olyan emberek, akik azt állították, hogy az ismeretlen repülő szerkezetek a Világűrből érkeztek, és utasaik különböző bolygókról, Naprendszerekből jöttek meglátogatni a Földünket. Ezek az emberek a "kapcsolattartók" (contactee,contact) kifejezést kapták az ufóirodalomban. Mivel a legtöbbjük pozitív tapasztalatokról számoltak be, így nagyon megtetszettek nekem ezek a történetek és szorgosan gyűjtögettem róluk az adatokat, így 2015-ben létrehoztam az ezzel a témával foglalkozó blogomat: Földönkívüli kontaktok (kattints a linkre) címmel. Kizárólag az 1950-1970-ig tartó időszakot öleli fel az oldal és az akkor élt emberek történeteivel foglalkozik. A blog kisebb-nagyobb időközökkel bővül(t), és természetesen nem áll le.


Úgy gondoltam viszont, hogy mivel Magyarországon születtem és élek, kellene egy külön blog oldalt létrehoznom azoknak a kapcsolattartóknak, akik magyar származásúak. Való igaz, nincsenek annyian, mint például Amerikában, de legalább két tucat eset ismeretes előttem. A magyar esetek egy része a mai napig kutatható, amennyiben a kontakta még él és sikerül felkeresnünk. Pár személynél ez nekem sikerült is, és így jobban megtudom ítélni, hogy vajon mennyire lehet igaz a története avagy sem. Amúgy sem létezik ilyen tematikájú honlap, így gondoltam, hogy valami újat és egyedit kezdhetek el ezzel, mert ezidáig senki nem volt, aki csokorba szedte volna ezeket a személyeket.

A blog forrásai a következőek lesznek:
- saját beszélgetések a kontaktával
- korábban megjelent cikkek és írások a személyről
- a kontakta saját könyve a tapasztalatairól
- privát levelezések

Van még egy fontos különbség a másik oldalhoz képest, mégpedig az, hogy lefogom írni a saját szubjektív véleményemet a kapcsolattartóról. Mint írtam, ez egyéni vélemény és meglátás, így az olvasó majd saját maga ítéli meg, hogy egyetért-e velem, avagy sem. Azért döntöttem így, mert nagyobb rálátásom van a magyarokkal kapcsolatos esetekre, ellentétben a külföldiekkel, akiknél nagyon sokszor a könyveik sem szerezhetőek be, mert nagyon ritkák vagy drágák. Természetesen van olyan magyar kontakt, akiről szintén kevés - talán egy cikk - információ van, így sajnos csak az alapján tudom elbírálni.
A véleményemet tükrözni fogja még az is, hogy egy öt csillagos pontozáson számomra hány csillagot kap hitelesség szempontjából a kapcsolattartó.


Egy csillag - Teljesen hiteltelen, abszolút szélhámos
Két csillag - Talán látott UFO-t, de kitalált mellé egy történetet
Három csillag - Nem csak UFO-t látott, de már volt kapcsolat is, de biztosan hozzátett valamit a történetéhez
Négy csillag - Biztosan volt kapcsolat, csak apróbb pontokban vannak kérdőjelek
Öt csillag - Teljesen meggyőző és hiteles a történet minden szempontból!

A kapcsolattartók bár mindannyian magyarok, mégis egyesek a határon túlra kerültek, távolba szakadt hazánkfiaivá váltak: Romániába, Svédországba vagy esetleg Amerikába keveredtek. Ettől még magyarok maradtak és olykor haza is látogattak. 

Lesz közöttük hiteles és hiteltelen, gyógyító és próféta, szerény és önfényező. Sajnos a számomra hitelesből sokkal kevesebb van. Vannak olyan kapcsolattartók is, akik nem lettek híresek, ismertek és nem is nagyon mondták el tapasztalataikat, így róluk szinte semmit sem tudunk.


Az oldalon szerepelni fognak olyan kontaktok is, akik nem az UFO érába soroltattak annak idején. Magyarországon a spiritizmus az 1800-as évek második felében keltett szenzációt. Az asztaltáncoltatók és médiumok - akik a kapcsolattartók elődeinek foghatóak fel - összeköttetésbe kerültek a szellemvilággal, a halál utáni élet lényeivel. Igen ám, csak hogy bizonyos szellemek földönkívüli üzeneteket adtak át, sőt, saját magukat is földönkívülinek vallották. Ezen ok miatt is fognak szerepelni az oldalon a modern beszámolókkal együtt. A másik ok, hogy az UFO korszak után bizonyos esetekben már a két téma is jobban keveredett egymással: a médiumok egyértelműen fizikai-és telepatikus kapcsolatba kerültek idegen lényekkel, akik egyben emberszellemekkel is beszéltek. Innentől kezdve a két tárgykört tanulmányozó embernek elválaszthatatlanok lettek egymástól a médiumok és a kapcsolattartók. 

Egyébként is, bár a történetekből kifolyólag egyértelmű a földönkívüli eredet, olykor másként hívják ezeket a lényeket, mint például Belső Mester, Angyal, Isten, Földönkívüli és Szellem.

Két személyt szeretnék még a honlapon megemlíteni, akik nem szorosan kapcsolódnak a témánkhoz, de érdemes velük is minimálisan foglalkozni. Ferenczy Józsefnél nem lelhető fel földönkívüli eredet, de őt lehet mondani Magyarország első magyar médiumának, 1874-ből, ezért gondoltam úgy, hogy idekerül. Vay Adelma grőfnőnek volt egy-két földönkívüliekkel kapcsolatos említése, bár ő viszont egy osztrák származású nő, akinek erdélyi és magyar vér is csörgedezett az ereiben.

Nézzük tehát milyenfajta kapcsolatba voltak a földönkívüliekkel a médiumok és a kontaktok:

- fizikai találkozások
- telepatikus üzenetek
- automatikus írás
- transzállapot 
- asztrális-lelki utazás, azaz testből való kilépés

Nincs hely minden egyes szakszót itt részletezni, így aki valamelyik kifejezést nem ismeri, kérem, hogy nézzen utána.

Most pedig kezdődjön az utazás a csillagokba, más világokba, hogy Társainkkal találkozzunk!

Bár Magyarország a szülőhelyünk, mégis Camille Flammarion csillagász szavaival zárom a bemutatkozást, aki a földönkívüli- és a halál utáni élettel is foglalkozott:

"Nem egy hazánk, nem egy bolygónk van, 
hanem a Végtelenségnek vagyunk a polgárai."

Üdvözlettel,
Miskolci László